KÉPESÍTÉSEIM, MÓDSZEREIM

Hazay Annamária

Szakmai önéletrajz

kisgyerekkori zenei nevelő • óvodáskori zenei fejlesztő • perinatális zenei konzulens

1975-ben születtem Budapesten. Már kisgyermekkoromban egyértelmű volt, hogy a pedagógusi pálya felé vezet az utam. Óvó/tanítóképzés után fejlesztőpedagógusi képesítést szereztem. Hivatásomat azonban igazán 2006-ban találtam meg, amikor a kisgyermekkori zenei nevelés felé fordultam.

A sokak által ismert Ringató program (alapító: Gállné Gróh Ilona) alapítótagjaként és foglalkozásvezetőjeként dolgoztam 2006-2020 májusáig. Azóta a kodályi gondolatokat saját pedagógiai szemléletemmel ötvözve hívom a családokat arra, hogy az éneklés természetes, mindennapi része legyen az életüknek.

Szakmai utamat nagyban formálta az a szolgálat is, amelyet 2014 márciusában kezdtem testvérem, Hazay Tímea hívására. A „A Te Hangodat Ismerem” Alapítvány munkatársaival az ország több kórházának perinatális intenzív centrumában (PIC) segítjük a koraszülött babák krízishelyzetben lévő szüleit. Az inkubátorok mellett álló, aggodalommal teli családoknak az éneklés erejével és szorongásoldó hatásával próbálunk kapaszkodót adni. Én jelenleg a Szent János Kórház PIC osztályán találkozom hetente a családokkal.

2023-ban újra találkoztam Barta Zsuzsanna klinikai szakpszichológussal, anya–magzat kapcsolatanalitikussal egy perinatális veszteségfeldolgozást oktató képzésen, amely mindkettőnk munkájához kapcsolódott. Zsuzsi korábban kisgyermekeivel járt a foglalkozásaimra, így személyesen is megtapasztalta, milyen erőforrást jelenthet a közös éneklés a kisgyermekes családok számára. Az ő ötlete nyomán hoztuk létre az Anya-magzat HANGolódó módszert, amely az éneklést az anya–magzat kapcsolatanalízis szemléletével ötvözi.

Első csoportunkat 2024 januárjában indítottuk. Azóta folyamatosan formáljuk a programot: kis létszámú csoportokban, hat alkalmon keresztül találkozunk a várandós édesanyákkal, segítve őket a tudatos, harmonikus babavárásban.

2025 óta önkéntesként a Honvédkórház terhespatológiai osztályán is jelen vagyunk programunkkal, ahol a krízishelyzetben lévő kismamák lelki támogatását szolgáljuk.